Tavaly ilyenkor már számolni sem bírtam a vicces, frappáns esetenként közhelyes újévi jókívánságokat. Gyanús is volt, ennyi jó hogy fér bele a 365 napba?  Na mindegy, rajtam nem múlik, legyen jó, ha már ekkora mennyiségben ontották rám az áldást.
Most, mikor visszatekintek és végeredményt hirdetek, azt kell hogy írjam, minden eddiginél gyászosabb évet zárok! Szkeptikusként nem hiszek a babonákban, de megállapítom: a malacfarok húzogatós üdvözletek balul sültek el. Talán mert nem szívből jövő volt, csak udvariasságból. Hagyjuk a hozzáképzeléseket, tárgyilagos leszek! Ez az év erősen deficitesnek bizonyult, és itt nem az anyagiakra gondolok! Hát persze, megfőzetem a lencsét újév napján, bejött! Hurrá! A fészkes fenét, azt! Nem a szokás kedvéért rittyentettem egy lencsefőzeléket, hanem mert gyorsan elkészíthető és utálok főzni.
Nem vagyok született pesszimista, inkább realista, de 43 évem alatt nem emlékszem ennyire keserűséggel teli időszakra, mint ami mögöttem van és mindez koncentrátum formájában. Pedig láttam már éjjeliőrt nappal meghalni. Ha ez büntetés volt a sorstól, akkor valami nagyon rossz fát tettem a tűzre! Csak tudnám mit? Oké, átmentem pár piros lámpán, meg a villanyszámlát sem adtam fel időben, de ez a penitencia nincs arányban!  Óvást szeretnék benyújtani, bárki is rótta ki rám.
A teljesség igénye nélkül kijutott bőven a munkahelyi kudarcokból, magánéleti vállság terhelte a mindennapokból, bánatból, veszteségből, rengeteg igazságtalanságból és tehetetlenségből adódó dühből.
A gyermek felnőtté vált, tök jó, de eddig minden gondolat az utód körül forgott, most meg nincs rám szükség, az űr, ami ezáltal keletkezett hatalmas. Elengedés a megoldás! Kapásból előállnak ezzel a divatos kifejezéssel a jövőlátó naivák, és csak úgy dől belőlük a pozitív energia. Ami ugye nem vész el, csak még nem tudjuk mivé alakul. Mondani könnyű! Traumaként életem meg a legjobb barát-lelkitárs elvesztését, értelmetlen és felfoghatatlan volt. Inkább a fél karomat adtam volna.  Egészségügyi problémákat egy kis laza kis depresszió követte, de nyugi azt 4 féle antidepi pirulával az elviselhető stádiumba lehetett hozni. Mi kell még? Tartogatott az advent is meglepit, konkrétan a munkám elvesztését. Egy félkegyelmű igazságtalan és logikátlan döntése volt. Istenbiz’ becsülettel, pontosan és keményen dolgoztam. Ezt szánta hálául!
Ugye nem kell már részleteznem, milyen „szánalmasan” éreztem magamat karácsonykor? Eddig sem rajongtam a 3 napos műszeretet-csomagért, de most féltem is tőle. Megint egy divatos kifejezés: bevonzottam. Nekem újabb csalódást és keserűséget hozott a Jézuska. Igazán nem kellett volna! Azon agyalok, ha ezek után nem megyek el az év végi hálaadásra, akkor azt a Jóisten elnézi e nekem? Remélem igen, mert maradok!
A papírzsebkendő fogyasztásom messze meghaladta az országos átlagot. Kész csoda, hogy az elhullajtott könnyeimtől nem keletkezett belvíz a Kisalföldön. De csak hogy ne sírjon a szám, jutott némi szippantás a jóból is!
A lányom sikeres szereplései, a versenyeken elért eredményei olykor nem hagyták szárazon a szememet. Ő tényleg az Istentől kapott ajándék, amiért nem győzök hálát adni! A maga alig 18 évével tartja bennem a lelket, fő támogatom, bíztat, segít. Érett felnőtteket meghazudtoló módon kezeli a konfliktust, van véleménye, amit vállal és kész érvelni mellette. Néha olyan, mintha átvilágítaná a környezetében élőket. Kritikus és szókimondó, amolyan tükröt tart az elé, aki az útjába akad.  Ennél szebb és jobb gyermeket nem is álmodhat az ember magának. Mondom úgy, hogy ismerem a hibáit és nem vagyok elfogult, csak nagyon büszke.
Ha már az élet napos oldalát vesézem, voltak apró örömök is megszépítettek egy-egy napot! Például a kedvenc zenekarom részben összeállt és így újra koncertekre mehettem. Egy fergeteges Rapülők buli az év elején, ahol még együtt tombolhattam a kordon előtt a legjobb baráttal. Két nap és várhatóan ugyanilyen maradandó hacacáréval zárul az évezred utolsó Rapülése is, ahol utoljára állapítjuk meg és üvöltjük közösen, hogy „lesz még rosszabb”! Az üröm az örömben, hogy itt már a lelkitársam nélkül.
Több remek színdarabot is volt szerencsém megnézni . Na és a barátnőim! Nincsenek sokan, de csupa jófejek, igyekeztek megnevettetni akkor is, amikor csak sírni volt kedvem a nap 24 órájában. Mindent egybevetve, ha ilyen a boldog év, akkor köszönöm, én ebből többet nem kérnék.
Mit is kívánhatnék az új esztendőre? Először is legyen igazságos, élhető, csalódásoktól és veszteségektől mentes. Nem hagynám ki az egészséget sem, mert csak akkor tudjuk mennyire fontos, betegség gyötri az embert. Leljétek örömötöket munkában, családban, hobbiban.  Legyen részetek kikapcsolódásban és kultúrában. Az anyagi biztonságot hagytam utoljára! Mindig legyen annyi, hogy nyugalomban hajthassuk álomra a fejünket és jusson mindarra, ami a többi kívánság megvalósításához kell. Önző leszek és magamnak is csak ennyit szeretnék. Miért? Mert ha egy év múlva is kedvem lesz ostobaságokat firkálni és teszem azt mérlegre tenni az óévet, jó lenne, ha nem azt mondanátok, hogy „ennek a hülye vén picsának semmi se jó?” Ja, és van még valami!
„Szabadíts meg a gonosztól”.

Megosztás a facebookon